Címlap Mura-Dráva részletes program
Kalandor Vízitúra | Dráva, Mura-Dráva részletes program

A Mura-Dráva túra részletes programja

 

A túra első napján 17 órától találkozó Muraszemenyén az általános iskola mögötti focipálya mellett kijelölt sátorozóhelyen, bejelentkezés a túravezetőnél, sátorverés után fakultatív program, tábortűz, ismerkedés a túratársakkal. (Ivóviz, WC az iskolában.)

(A túra második napján reggel is lehet csatlakozni a túrához, de ekkor reggel 9 órára a helyszínre kell érkezni!)

Autóval érkezőknek javasoljuk, hogy a túra előtt szervezzék meg az autóhoz való visszajutást, segíteni csak abban tudunk, hogy a szintén autóval érkezők elérhetőségét megadjuk, esetleges közös autó mozgatás céljából (pl. egyik autó a végállomáson); de sofőr visszaszállítást nem tudunk vállalni! Ha van rá mód, akkor a vasúttal , illetve busszal történő utazást javasoljuk, vagy azt, hogy valaki  hozza le a túrára a csapatot, aki a végén értük is jöhet.

A túra második napján (Muraszemenye-Őrtilos; 44 fkm): reggeli után (saját forrásból, bolt van a közelben), sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra, majd közös séta a folyópartra. Eligazítás (kb. 1/2 11-kor), a felszerelések átvétele (kenu és lapát osztás), alapvető evezési, vízbiztonsági ismeretek és a napi túraterv részletes ismertetése a túravezető által, majd vízreszállás. A túra során a hosszabb távok nem jelentenek komoly nehézséget, mert a sodrás jelentősen gyorsítja a haladást. (Gondot csak az erős szembeszél jelenthet.) Őrtilosra kb. 18 órára érkezünk és 20 óra körül már (ha van rá igény!) a közös bográcsos vacsora (evőeszközt és tányért mindenki hozzon!) mellett, az esti tábortűz körül beszéljük meg a napi eseményeket és a másnapi programot. A táborhelyen ivóvíz, WC, a faluban (panzióban) zuhanyzási lehetőség. 

A túra harmadik napján (Őrtilos-Vízvár; 45 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás a Mura és a Dráva összefolyásánál, és irány Horvátország, hiszen a napi táv nagyobb részén "külföldön" kanyarog a Dráva, majd a szakasz végén újra Magyarország területére érkezünk! A túrának talán ez a leglátványosabb része, a Dráva átlátszó, tiszta víze, a hatalmas kanyarok, a kavicszátonyok és szigetek, a több ágra szakadó folyó, a fantasztikus tájkép mindenkinek maradandó emléket jelent! A vízvári táborhely a Dráva egyik mellékága mellet a faluhoz közel található, kút és WC a táborhelyen, zuhanyzási lehetőség a sportpályánál.  Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra negyedik napján (Vízvár-Barcs; 39 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Barcsig, az előző napihoz hasonló szigetekkel, zátonyokkal teli szakaszokon keresztül! A táborhely a szabadstrandon található, ivóvíz, zuhanyozási lehetőség, WC a helyszínen.  Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra ötödik napján (Barcs-Szentborbás; 19 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Szentborbásig, útközben (megfelelő vízállás esetén) a Csomoros-szigeten lévő tanösvény megtekintése. A táborhelyen víz, zuhanyzási lehetőség, WC.  Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra hatodik napján (Szentborbás-Drávasztára; 17 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Drávasztáráig, zuhanyzási lehetőség, WC a táborhelyen. Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra hetedik napján (Drávasztára-Vejti; 18 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Vejtiig, ivóvizet kannákban viszünk a táborhelyre, zuhanyzási lehetőség nincsen (de mosakodni azért lehet a folyóból lavórral mert vízben), WC a táborhelyen. Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra nyolcadik napján (Vejti-Drávaszabolcs; 20 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Drávaszabolcsig. A felszerelések átadása és a hajó mosás után, táborozás helyben (ivóvíz, WC), vagy Harkányban (kb. 8 km) a kempingben. (A harkányi kemping díja egyénileg fizetendő!) Ha valaki az evezés után rögtön indulna haza, akkor úgy számoljon, hogy kb. 13-14 óra körül tud elindulni.

A túra kilencedik napján: reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, búcsúzkodás és utazás haza!

 

A Dráva túra részletes programja

 

A túra első napján 17 órától találkozó az Őrtilos vasútállomás mellett, a Dráva partján kijelölt táborhelyen, bejelentkezés a túravezetőnél, tábortűz, ismerkedés a túratársakkal.  A táborhelyen ivóvíz, WC, a faluban (panzióban) zuhanyzási lehetőség.  

(A túra második napján reggel is lehet csatlakozni a túrához, de ekkor reggel 9 órára a helyszínre kell érkezni!)

Autóval érkezőknek javasoljuk, hogy a túra előtt szervezzék meg az autóhoz való visszajutást, segíteni csak abban tudunk, hogy a szintén autóval érkezők elérhetőségét megadjuk, esetleges közös autó mozgatás céljából (pl. egyik autó a végállomáson); de sofőr visszaszállítást nem tudunk vállalni! Ha van rá mód, akkor a vasúttal , illetve busszal történő utazást javasoljuk, vagy azt, hogy valaki  hozza le a túrára a csapatot, aki a végén értük is jöhet.

A túra második napján (Őrtilos-Vízvár; 45 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, a felszerelések átvétele (kenu és lapát osztás), alapvető evezési, vízbiztonsági ismeretek és a napi túraterv részletes ismertetése a túravezető által, majd vízreszállás a Mura és a Dráva összefolyásánál, és irány Horvátország, hiszen a napi táv nagyobb részén "külföldön" kanyarog a Dráva, majd a szakasz végén újra Magyarország területére érkezünk! A túrának talán ez a leglátványosabb része, a Dráva átlátszó, tiszta víze, a hatalmas kanyarok, a kavicszátonyok és szigetek, a több ágra szakadó folyó, a fantasztikus tájkép mindenkinek maradandó emléket jelent! A vízvári táborhely a Dráva egyik mellékága mellet a faluhoz közel található, kút és WC a táborhelyen, zuhanyzási lehetőség a sportpályánál. Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra során a hosszabb távok nem jelentenek komoly nehézséget, mert a sodrás jelentősen gyorsítja a haladást. (Gondot csak az erős szembeszél jelenthet.)

A túra harmadik napján (Vízvár-Barcs; 39 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Barcsig, az előző napihoz hasonló szigetekkel, zátonyokkal teli szakaszokon keresztül! A táborhely a szabadstrandon található,  ivóvíz, zuhanyozási lehetőség, WC a helyszínen.  Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra negyedik napján (Barcs-Szentborbás; 19 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Szentborbásig, útközben (megfelelő vízállás esetén) a Csomoros-szigeten lévő tanösvény megtekintése. A táborhelyen víz, zuhanyzási lehetőség, WC.  Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra ötödik napján (Szentborbás-Drávasztára; 17 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Drávasztáráig, zuhanyzási lehetőség, WC a táborhelyen. Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra hatodik napján (Drávasztára-Vejti; 18 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Vejtiig, ivóvizet kannákban viszünk a táborhelyre, zuhanyzási lehetőség nincsen (de mosakodni azért lehet a folyóból lavórral mert vízben), WC a táborhelyen. Este (ha van rá igény!) közös bográcsos vacsora.

A túra hetedik napján (Vejti-Drávaszabolcs; 20 fkm): reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, a csomagok pakolása az utánfutóra. Eligazítás, majd vízreszállás és evezés Drávaszabolcsig. A felszerelések átadása és a hajó mosás után, táborozás helyben (ivóvíz, WC), vagy Harkányban (kb. 8 km) a kempingben. (A harkányi kemping díja egyénileg fizetendő!) Ha valaki az evezés után rögtön indulna haza, akkor úgy számoljon, hogy kb. 13-14 óra körül tud elindulni.

A túra nyolcadik napján: reggeli után (saját forrásból) sátorbontás, búcsúzkodás és utazás haza!